Part 6 - Ideje hogy mesélj magadról!

Sziasztok!
Köszönöm szépen a több mint 400 megtekintést! :)
Amélia.B

Chandelier

Louis-val úgy egyeztünk meg hogy, a ház előtt találkozunk,de ha jól hallom Dave épp felmérést végez,és komolyan beszélget vele. Míg ők a nappaliba trécselnek,én óvatosan a konyhába somfordálok majd a pulthoz sétálok. Jane néném szája fülig ér,értem én, azt hiszi hogy randizom.
- Dave,éppen "elbeszélget" a barátoddal. -mondja,miközben vacsorát készít. Az elbeszélgetés azt jelenti hogy Dave célozgat arra hogy ha meg mer bántani,vagy csak egy újjal is hozzám ér,finoman szólva darabokra cincálja. Muszáj mosolyognom ezen, annyira aranyos hogy így félt.
- Jen,te egy randira ebben a göncben akarsz elmenni? - kérdezi kikerekedett szemekkel.
- Jaj ne már nénikém, most mi bajod? - mutatok végig a ruhámon. - Honnan veszed hogy randira készülök? -kérdezem.
- Semmi Jen. -mondja miközben megrázza a fejét.- Gyermekem, felesleges szerénykedned, de tudom én hogy milyen a szerelem. - magyarázza. Most már szerelem is? Jaj,ebből hogy mászom ki? Sehogy.
- Azt hiszem,ideje hogy kimentsem Dave karmai közül Louist. -mondom nevetve,mire Jane ugyan így tesz.
Ahogy a nappalihoz érek, mindkét "fiú" szeme megakad rajtam. Tényleg ennyire rossz lenne ez az összeállítás? Egy farmer, egy köldökig érő fekete póló amire rávettem egy kockás inget. Nem tehetek arról hogy nem virágmintás koktélruhát húztam topánkával.
- Valami gond van a ruhámmal? -kérdem miközben összefonom a kezeim magam előtt.
- N-nem.-mondják egyszerre. - Pazar. - válaszolja Dave,aztán feláll a kanapéról,majd a fülembe suttog: - Jen,ha bármi van hívj,és már repülök is. - suttogja,de kicseng a hangjából hogy ez nem kérés hanem parancs.
Bólintok, mire egy halvány mosoly  jutalmam.
- Mehetünk? -kérdezi Lou.
- Persze.

Louis háza maga volt a gyönyörűség,kifinomult de mégis férfias. Az előszoba falai, halvány szürke színekben pompáztak, a bútorok szépen megmunkált darabok voltak. Elképesztő milyen szép. Míg Louis a konyhába maradt,én felmentem az emeletre bámészkodni. Egyből a hálószobába vezetett az utam, az ajtó nyitva volt,így csak annyi dolgom volt hogy magam után becsukom és feloltom a villanyt. Az ágy valami hatalmas volt, nagyon hívogatott magához. Tudom pofátlanság hogy csak úgy befekszem más ágyába de ezt nem hagyhattam ki. Lerúgtam a cipőm és ráugrottam, olyan puha volt , és az illat. Úristen mint egy szerelmes tini,pedig nem vagyok szerelmes. Felültem az ágyon,és a hatalmas tévét bámultam magam előtt,amely most sötét volt. Piszok gazdag,nem mintha Jane nénémék nem lennének azok,de ez más. Huszonkét éves és egy ilyen háza van, mellesleg egyedül él. Mi van ha barátnője van? Tulajdon képen miért is érdekel ez annyira Jen? Megszólalt a tudatalattim. Jó kérdés amúgy,miért is érdekel ez engem? Felpattanok az ágyról, és a szekrényhez megyek. Te jó ég,mit művelek? Mielőtt  kinyitnám az ajtaját,az ágy felé nézek és megpillantom az erkély ajtót. Ezt hogy hogy nem vettem észre? Talán mert az ágy elvonta a figyelmem. Ahogy kiléptem az erkélyre, egy másik világba találtam magam. Beláttam szinte az egész várost, annyira szép volt ahogy fények ezrei világítanak. Órákig tudnám csodálni a látványt, káprázatos.
- Nem akarlak zavarni,de kész a vacsora. - mondja Louis a hátam mögött.
- Ó, oké. - válaszoltam.
Ahogy leértünk,egyből a kanapéhoz mentem, a kis asztal nagyon szépen lett megterítve. A terítő hiányzott,de az volt a legkevesebb, fehér porcelán tányér amire a kedvencem volt kirakva. Azta,és ezt miattam? Nem gondoltam volna hogy, tényleg megteszi.
- Hogy tetszik? -kérdezi,miközben az asztal másik oldalán állt.
- Csodálatos,nem hittem volna hogy tényleg azt főződ amit mondtam.
- Szerinted miért kérdeztem?- kérdezi közbe megemeli egyik szemöldökét.
- Oké,oké.- mondom miközben megadom magam.- Inkább együnk.-javaslom.
Leülünk mindketten, aztán hozzá fogunk a vacsorához. Hát mit ne mondjak,jól főz, nem nézné ki az ember belőle,hogy tud ilyet.
- Ízlik? -kérdezi vigyorogva.
- Azt hiszem. - mondom neki,aztán az utolsó falatot is bekaptam.
- Kérsz még?
- Nem.-rázom a fejen hevesen. Úgy érzem,hogy most egy hétig nem eszek semmit. Elvettem az asztalról a pezsgővel teli poharat,majd jól esően belekortyoltam. Louis felkelt,kivitte a tányérokat,én pedig a tepsit.
- Igazán nem kellet volna,ide hoztam volna.- mondja lágyan,aztán elveszi a tepsit,de ügyel arra hogy hozzáérjen az ujjaimhoz. El is mosolyodik azzal a jól ismert huncut mosolyával,szóval szándékosan ért hozzám. Visszamentem a kanapéhoz,gyorsan kivettem a zsebemből a telefonom,és az asztalra raktam.
Louis visszatért,de most már mellém ült le.
- Ideje,hogy mesélj magadról.-mondja
- Mit szeretnél tudni? -kéredzem,majd kicsit arrébb megyek hogy törökülésbe tudjam tenni a lábaim.
- Hogy hogy Londonba költöztél? - kérdezi komolyan.
- Nos, ez egy nagyon nagyon hosszú történet kedves Louis.-mondom kissé fáradtan. Utáltam erről beszélni, valahogy lekerekítem a történetet.- Jodlyn mennyit mesélt?
- Konkrétan semmit, csak tudok egykét balhéjáról,amiben te is benne voltál. -mondja.
- Visszatérve a kérdésedre,abból az okból kifolyólag költöztem ide,mert az "anyám" teljesen elhanyagolt. - bököm ki.
- Mit értesz azon, hogy elhanyagolt? - érdeklődik kíváncsian.
- Greta és Peter állítólag szerették egymást,csak egy kis hiba volt,hogy anyám terhes lett tőle.Aztán,ahogy megszült valahogy felnevelt,míg iskolás lettem,aztán magamnak kellet gondoskodni a dolgokról. - veszek egy mély levegőt,aztán folytatom. - Munkát vállaltam, és amit kerestem azt ruhákra fordítottam,meg ételre. A spórolt pénzem pedig,szórakozásra volt. Senki nem figyelmeztettet hogy mit szabad és mit nem, és végül én lettem a suli sztárja, Jen Wilder. - fejezem be.
- Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen? -kérdezi dühösen. A térdére teszem a kezem,mire rám néz kék szemeivel,mindent elárulnak. Ölni tudna most.
- Kérlek,Louis ez nem olyan szörnyű.- próbálom menteni a menthetőt,mire kirobban.
- Az Istenért Jen.- csattan rám.- Nem volt gyermekkorod konkrétan, nem volt szerető családod.
- Tudom,de már túl vagyok ezen.-válaszolom, de gyanítom nem volt túl meggyőző.
- Te is tudod,hogy ez nem így van. - habozik,majd szólásra nyitja ajkait. - Bántott? -kérdezi aggodalmasan.
- Nem, csak megakart szabadulni tőlem,mármint nem úgy értem hogy,elakart tenni láb alól,csak nem akarta hogy ott legyek.- magyarázom.
- Mikor találkoztál a nagynénéddel?
- Tizenhat voltam,mikor találkoztunk,és magához is vett. Anyámnak nem volt kifogása,örült hogy megszabadult tőlem. - mesélem.
- Tizenhat évig így éltél Ames? -kérdezi,de nem néz rám.
- Igen,így. - suttogom.- A suli legmenőbb személye voltam, minden lány olyan akart lenni mint én,és minden srác velem akart járni. - emlékszem vissza.
- Hány srác ágyába fordultál meg? -kérdezi dühösen.
Eljutottunk arra pontra, ahol az agyam riadót fúj, erre nem válaszolhatok,különben a legolcsóbb ringyónak titulálna el. Ezt pedig elakarom kerülni. Új életet kezdtem,nem hagyom hogy az a szenny bemocskoljon. Hazudnom kell.
- Csak kettőében,de az komoly kapcsolatnak számított mondhatni.
- Banda tagok voltak? - kérdezi.
- Csak az egyik.
Megfogom a poharat és megiszom a maradék pezsgőt,Louis tele tölti a pohárt,majd még iszok egy keveset.
Percekig csak csöndben ültünk, aztán megcsörren a telefonom,felkapom az asztalról és ránézek a kijelzőre: Jodlyn.
- Mondjad.
- Jen, ugye még ruhában vagy? -kérdezi.
- Menj a fenébe! - nevetem el magam. - Holnap beszélünk.
- Szóval megszabadultál a pólódtól és a nadrágodtól?
- Jó éjt Jodee! - majd kinyomom a készüléket,és az asztalra teszem.
Felállok Louis mellől,aztán az ablakhoz sétálok, nem lepődők meg mikor kis lámpákat látok elszórva. Hallom ahogy  lépked mögöttem,majd megérzem teste melegét. Felé fordulok, alig van hely közöttünk de neki nem elég,ezért magához húz. Átkarolom a derekát, aztán felnézek rá,szemei izzanak, de nem a dühtől hanem valami egészen mástól. Belefúrom az arcom a mellkasába és beszívom az illatát, megrészegít teljesen. Simogatni kezdi a hajam, aztán a mutató ujja köré csavar egy tincset. Jól esően hümmögök,aztán ráeszmélek,hogy ez hangos volt. Egyből szabadulni próbálok de ő nem enged.
- Kérlek,eressz el.
- Jen,mitől félsz?- kérdezi aggódással teli hangon.
- Nem félek Louis. -válaszolom,majd kibújok az öleléséből és újra a kanapéhoz megyek aztán leülök.
Gyorsan iszok, oldani próbálom a feszültséget magamban,de nem olyan könnyű. Nem akarok beleszeretni,mert annak mindig rossz vége lesz ha Jen beleesik valakibe.
- Min gondolkodsz?
- Nem fontos, inkább ülj mellém. - kérem. Szó nélkül tesz eleget a kérésemnek.
- Jen,szeretnélek megérteni.- mondja,mire felkapom a fejem. Jobb kezével simogatja az arcom,majd egyre közelebb kerül ajkunk egymáshoz. Vigyázz,Jen nehogy megint egy kaland légy! Az átkozott tudat alattim,de csak azért sem mozdulok meg. Louis ajkai rabul ejtik az enyémeket,nyelve bebocsátást kér a számba,amit én megadok neki. Egyre jobban be vadultunk,és többet akart,én is de,engem gátolnak a régi emlékek. Ez nem jellemző Jen Wilder-re,de megváltoztam azt hiszem.  Louis levette az ingem,de nem szakítottuk meg egy percre sem a csókunkat. Miért ilyen tökéletes ez a férfi? Muszáj,hogy megálljt parancsoljak magamnak.
- Louis.- lihegtem,a szájába. - Hagyd abba.-kértem lágyan.
- Sajnálom,hogy így rád másztam. - mondja.
- Semmi baj,élveztem,de nem engedhetek többet.- suttogom.
- Jen, bántott valaki a pasijaid közül? - ökölbe szorítja kezét,mire én megfogom az öklét.
- Nem,nem bántottak,csak ...nem akarom elkövetni a régi hibáimat.
Nem szól,csak magához ölel,majd felkap és felvisz az emeltre.
- Itt maradsz és velem alszol,esetleg  vendég szobába,vagy haza vigyelek? -kérdezi óvatosan.
- Veled alszom.-mondom szégyenlősen,mire nevetni kezd.
Letesz a hatalmas ágyra,aztán ahhoz a szekrényhez megy amit kiakartam nyitni, csak az ő cuccai voltak benne.Kivett egy pólót,meg egy melegítőt,aztán oda adta.
- Kimész a szobából és balra a második ajtó a fürdő.-mondja.
Kicsit se lepődtem meg a fürdő látványán, hatalmas kád, plusz zuhany kabin. Gyorsan átvettem Louistól kapott ruhát,aztán az ő fogkeféjével fogat mostam. Felkaptam a ruháim,és visszamentem Louhoz.
Be bújtam mellé,aztán magához húzott, és puszit nyomott a homlokomra.Jól esett, egyik pasim se volt ilyen velem, mind csak egy barom volt. Louis más remélem, addig jó míg nem érzek ennél többet. Elnehezültek a szemhéjaim,aztán el is aludtam.